A téli szezon igazán kemény része nagyon gyakran azzal indul, hogy nem indul - mármint az autó. Az elgyengült, megfáradt akku jellemzően az első komolyabban hideg reggelen szokta végleg megadni magát.
Bár ma már nagyjából minden akkumulátoros elektromos eszközben, még a villanyautókban is valamilyen lítiumalapú akkumulátor vagy több cellából álló akkucsomag biztosítja az elektromos energiát, a hagyományos autókban még mindig tartják magát az ólom-sav akkumulátorok. A több mint másfél évszázados technológia ma is remekül megfelel arra, amiben egy belsőégésű motoros kocsiban használjuk. A klasszikus akkumulátor nagy mennyiségű energiát képes tárolni hosszú ideig, hatalmas áramok vehetők ki belőle (legalábbis rövid ideig, egy-egy indítózás erejéig) károsodás nélkül, viszonylag gyorsan tölthetők, jól tűrik a hőmérséklet-ingadozásokat, és ami a legfontosabb: olcsók. Egyszerű szerkezetű készülékek, jól bejáratott ipari háttérrel folyik a gyártásuk, könnyen hozzáférhető anyagokból készülnek, ráadásul lényegében száz százalékban újrahasznosíthatók. És újra is hasznosítják őket: egy amerikai tanulmány szerint az ólom-sav-akkuk az amerikai ipar legnagyobb arányban reciklált termékei, 99,3%-os újrahasznosítási rátával.
Persze amikor tönkremegy az akku és ki kell cserélni, mindjárt nem is tűnik olyan olcsónak. A legkisebb autókba is tízezres tétel egy új akkumulátor, még akkor is, ha a legolcsóbb modellt választjuk. A nagyobb autókhoz, nagyobb motorokhoz szükséges nagyobb kapacitású akkumulátorok ára pedig akár egy komplett időszakos szerviz árát is eléri, főleg ha nevesebb vagy komplikáltabb szerkezetű akkut választunk. De biztos, hogy egy sikertelen indítás után máris ki kell cserélni az akkumulátort?
Nem biztos, elképzelhető, hogy meg lehet menteni. Az első nem indulás után mindenképpen érdemes ellenőrizni a savszintet és utántölteni a cellákat a gyártó útmutatása szerint (ha ez egyáltalán lehetséges az adott akkunál), majd fel kell tölteni az akkumulátort és adni neki egy újabb esélyt. Hiszen lehet, hogy csak a túl rövid utak, a túl gyakori indítás miatt merült annyira le szegény áramforrás, hogy egy reggelen már nem tudta beindítani az autót.
Ha gyanúsan fiatal akkumulátor kezd el rakoncátlankodni, mindenképpen érdemes átnézni vagy átnézetni, minden rendben van-e a kocsival. Nincs-e valamilyen rejtett vagy hibás fogyasztó, amely a leállított kocsiban szívja az akkut, megfelelően tölt-e a generátor, és ami a legtriviálisabb: rendben vannak-e a kontaktok az akkusaruknál; tiszták-e a pólusok és a saruk, meg van-e húzva a sarun a rögzítőanya. Ha 6-7 éves vagy még öregebb akkuról van szó, már nem nagyon lehetünk bizakodóak. De ha szánunk egy kis időt, energiát a dologra, profi akkumulátoros műhelyben még ilyenkor is meg tudnak próbálkozni egy szulfátlebontó eljárással, amivel akár éveket is nyerhetünk egy új akkumulátor beszerzéséig.
Ha tényleg eljött a csere ideje, nézzük meg jól, mit veszünk. A legolcsóbb, ismeretlen nevű gyártótól származó akkumulátor szinte biztosan nem lesz tartós, ugyanakkor a savat üvegszál-szövettel felitató AGM akkukra vagy a méregdrága spirálcellás akkumulátorra egy utcai átlagautóban nem igazán van szükség. (Ezek az akkuk inkább a rázkódással, gyakori terepezéssel terhelt kocsikban képesek ledolgozni magas felárukat.)
Ha otthon szeretnénk mi magunk kicserélni az akkut, a netről is rendelhetünk cseredarabot, de ilyenkor is praktikus a személyes átvételt választani a kiküldés helyett, mert a régi akkut a kereskedők általában beszámítják az újba. Így egy-kétezer forintot megspórolhatunk és megoldódik az a kérdés is, hogy mihez kezdjünk a döglött akkuval a csere után.
0/0
Dokumentum