Európában jelenleg Németország jár legelöl a hidrogénre épített energiahálózat és közlekedés fejlesztésében. A szél- és napenergiából fejlesztett elektromos árammal való vízbontással keletkező "zöld" hidrogén vagy a vegyipari folyamatok melléktermékeként létrejött, korábban leggyakrabban egyszerűen a szabadba engedett "szürke" hidrogén hasznosítása, sűrítése és tartályokba fejtése, szállítása, járművekbe töltése már jó másfél évtizede fejlődő iparág a németeknél. A töltőállomás-hálózat folyamatosan bővül, már nagyjából elérte a százas nagyságrendet a közforgalmú hidrogénkutak száma. A hidrogénüzemű buszok évek óta szállítják a német utasokat és a 2018-ban elindult két első hidrogénvonat tesztüzeme után idén augusztusban Szászországban szolgálatba állt a világ első nagyobb hidrogénüzemű vasúti flottája is.
A hidrogénalapú mobilitás látszólag hátrányban van az akkumulátoros elektromos járművekre alapozott közlekedéssel szemben. A megújulókkal megtermelt elektronos energia többszörös átalakítása (először hidrogénné majd a hidrogéncellás járműben újra elektromos energiává) veszteségekkel jár a hálózatról közvetlenül a villanyautók akkumulátorába "tankolással" szemben és az infrastruktúra, a hidrogénterítő- és töltőhálózat fejlesztése is drágább és komplikáltabb feladat, mint az elektromos töltőpontok ráillesztése az amúgy is meglévő elektromos hálózatra. A hidrogéntechnológia ugyanakkor könnyen erőre törhet a nehéz és hosszú távú közlekedésre szánt járműveknél, teherautóknál, buszoknál és nagy utazóautóknál, amelyekben a sok száz kilogrammos, akár tonnás akkumulátor helyett praktikusabb az ugyan több helyet foglaló, de jóval könnyebb és olcsóbb, nagy kapacitású, gyorsan újratölthető hidrogéntartályokat elhelyezni a kompakt hidrogéncellás hajtás mellé.
A személyautóipar néhány szereplője szintén korán elkezdett fejlesztésekbe invesztálni a hidrogénautózással kapcsolatban. A Honda és a GM első szériamodelleit még nem lehetett megvásárolni, csak lízing keretében ismerkedhetett velük pár felhasználó (céges flották), de a Hyundai és a Toyota az előző évtized közepe óta már ténylegesen ad el hidrogéncellás autókat Európában. Mint mára kiderült, ezek nem csak kísérleti termékek, hanem teljesen hétköznapi műszaki cikkek; ma már a használtautó-piacon is találkozhatunk velük!
A legnagyobb német használtautó-kereső adatbázisában jelenleg mintegy 150 hidrogénautó szerepel. Kor és ár szerint sorba rendezve őket a lista elején korai Hyundai ix35 FuelCell és első generációs Toyota Mirai modellek találhatók. Cikkünk írásakor a legolcsóbb hidrogénautóért, egy nyolcéves Hyundaiért mindössze 12 ezer eurót, kb. ötmillió forintot kér egy kereskedés. Ez erősen egyedi ajánlatnak tűnik; a piac a 6-8 éves, 50-150 ezer kilométert futott, esztétikailag többnyire jó állapotú ix35-öket és Miraikat inkább a 22-25 ezer eurós, 9-10 milliós sávba árazza. Valahol itt kezdődik ma a belépés a hidrogénautózás világába Európában.
Aki újabb hidrogénautót szeretne, jelenleg is a két távol-keleti márka autói közül választhat, a többi, hidrogénnel is foglalkozó gyártó egyelőre nem kezdett direkt értékesítésbe. Egy új vagy szinte új Hyundai Nexo vagy Toyota Mirai készletről, azonnal körülbelül 62-64 ezer eurótól, 25-26 millió forinttól érhető el. Ha nem baj, hogy a kocsiban már van egy-két év vagy néhány tízezer kilométer, a 2019-es Nexók közül már 40 ezer eurótól, kb. 16,5 millió forinttól lehet válogatni. Mindez persze a magyar autóvásárlók számára egyelőre csak érdekesség. Magyarországon nyílt, állandóan használható töltőállomás még nincs, a legközelebbi két ilyen kút Bécsben található. Egy kilogramm hidrogén az európai kutakon jellemzően 9,55 euróba, mintegy négyezer forintba kerül. Egy tágas, kényelmes, kompakt SUV jellegű Hyundai Nexo ennyi H2-vel körülbelül száz kilométert tud megtenni; hidrogénnel autózni tehát, már ahol lehet, lényegében annyiba kerül, mintha benzinnel, gázolajjal vagy közterületi elektromos töltőről származó villamos energiával autózna az ember.