A hivatalos harmincéves oldtimer kor olyan modelleket is elér 2023-ban, amelyek kicsit hunyorítva külsejüket illetően még akár mai új autónak is elmennének.
Amikor az autóiparban beköszöntött a "műanyaglökhárítós korszak", valamikor a '80-as évek közepén, még senki sem agyalt azon, mekkora törésnek látszik majd ez a radikális dizájnparadigma-váltás néhány évtizeddel későbbről visszatekintve. A részletes aerodinamikai kimunkáltság, a klasszikus krómalkatrészek, tükörházak, lökhárítók fekete, sőt, a karosszéria színére festett műanyagra cserélése, a gyári könnyűfém keréktárcsák elterjedése, a projektoros fényszórók megjelenésével elkeskenyedő lámpák tömeges felbukkanása olyan új korszakot hozott, amely tulajdonképpen mind a mai napig tart. Nem is csoda, ha az 1993-as modellévben megjelent modellek némelyikéről nagyon nehéz elhinni, hogy idén már OT-s rendszámot kaphat az első évjárat.
A Fiat Coupé például nem most tűnik öregnek, inkább harminc évvel ezelőtt tűnt talán túlságosan is futurisztikusnak. A bátor íveket, domborításokat ugyanaz a Chris Bangle álmodta vaslemezbe és plasztikba, aki később a BMW rajongótáborát sokkolta ugyanezzel a dinamikus, új dizájnvilággal. A Fiat egyébként két pályázat közül választotta ki Bangle terveit. A másik a Pininfarina stúdió jóval visszafogottabb, klasszikusabb, ha tetszik, elegánsabb hangulatú munkája volt, ami szerencsére szintén nem veszett kárba: ebből lett a Peugeot 406 Coupé. A Tipo padlólemezére épült, fronthajtású Fiat Coupé 1,8 és kétliteres, négy és öthengeres benzinmotorokkal készült, 131 lóerős a leggyengébb, 220 a legerősebb verzió. Az európai használtautó-piacon hét gyártási év alatt összesen alig több mint 70 ezer példányban készült korai évjáratú Fiat Coupé elfogadható állapotban már 6-7 ezer eurós kínálati árakon elérhető, de érdemes sietni a vásárlással, mert a bátrabb tulajdonosok a legszebb példányokért vagy a ritkább változatokért húszezer euró feletti árat sem szégyellenek bemondani.
A kis sorozatú olasz sportkocsihoz képest teljesen más világ az abszolút tömegautó Ford Mondeo 1993 márciusában kereskedelmi forgalomba került első generációja. A hátsókerék-hajtású Sierra után műszakilag is nagy váltás volt a fronthajtású, tágas utasterű új középkategóriás autó megjelenése, de még nagyobb volt a márka piaci szemléletének változása. A Mondeo világautónak született, egyszerre szólt Amerikának és Európának. Bár a keskeny fényszórós, semlegesen modern vonalvezetésű négy- vagy ötajtós és kombi karosszériával készült kocsi nagyon nem néz ki harmincévesnek, viszont az idő múlását kiválóan illusztrálja, hogy a Ford pár hónapja állította le Európában utód nélkül az aktuális generáció gyártását, mert a vevők ebben a méretben, ezen az áron ma már inkább SUV-ot akarnak. Aki pont egy Mondeóval szeretne veteránozni, nehéz helyzetben van. A méretéhez, komfortjához képest mindig is olcsón árult modell eleve nem öregszik szépen és nem is volt senkinek oka rá, hogy különösebben vigyázzon rá. Esztétikus, megkímélt ős-Mondeo talán nem is létezik, az egy-két ezer eurós korai évjáratok ára többnyire remekül tükrözi a kocsik állapotát is.
Hasonló méretű, de összehasonlíthatatlanul jobb veterán-alapanyag a Mercedes-Benz C-osztály első generációja. A klasszikus, hosszmotoros, hátsókerék-hajtású prémium-középkategóriás szedán 1993 derekán váltotta le a 190-es modellt, ezzel besorolt a márka máig is érvényes nevezéktanába. A konzervatívan szögletes, időtlenül mercis forma eleganciája a technikától függetlenül megvan minden korai C-osztályban, de az igazán jó veteránalap mégiscsak a ritka, 3,6 literes, hathengeres C36 AMG lenne. A megkímélt hathengeres csúcsmodellek persze már youngtimer-árban, jócskán a 10-15 ezer eurós tartományban várják új gazdájukat. A C180-as alapkivitelből viszont már az első évjáratból is bőven találni még csak egyszerű használtautónak árazott, párezer eurós példányokat.
0/0
Dokumentum